2011. augusztus 4., csütörtök

Paparazzi (13. rész)



Paparazzi (13. rész)
(2010.10.09.)




Ezúttal tényleg nem mentem vissza. Soha többet. Nem volt többé szükséges, mert Bill már haza ment. Tehát ezt a sztorit befejeztem. A nevem nem tudják, nem tudnak rólam semmit, ezért nem fognak megtalálni. Szerencsére mindenki megértett, senki sem zaklatott azzal, hogy miért szaladtam el. Az újságcikk óta megszerzett információim sajnos nem voltak elegendőek egy újabb cikk megírásához. Csak egy dolgon járt az eszem. Vagyis pontosabban két dolgon. Az egyik természetesen hogy mi lesz az ikrekkel? Meg tudják beszélni? Kibékülnek? A másik pedig, hogy végre, hónapok után ma haza jön... Már nagyon vártam.
Mivel már semmi különleges dolgom nem volt, így csak üldögéltem az irodában. Unalmas... Az elmúlt pár naphoz képest kifejezetten unalmas volt. Bill és Tom konfliktusa pedig nem hagyott nyugodni, és persze még az is bennem volt, hogy mennyiszer találkoztam velük, és egyszer sem kértem autogramot. Ezek után pedig már nem hittem hogy lesz rá lehetőségem. "De végül is az a zsebkendő még megvan." - próbáltam magam nyugtatni. "Nem igaz, már megint elkalandoztam..." Az új téma cseppet sem volt érdekfeszítő. Pontosan már nem is emlékszem mi is volt. Azt hiszem Adam Lambert-ről került elő még több lesifotó, melyeken azonos neműekkel csókolózik. "Istenem, ez kit érdekel? Mindenki tudja hogy meleg. Ez már lerágott csont... Viszont Bill és Tom... nagyon is jó téma lenne." De persze én eljátszottam hogy ez érdekel, és sikerült is belemélyülni a munkába. Egészen addig, amíg a főnök oda nem jött hozzám, és meg nem szólított. Azon meg amit mondott teljesen lesokkoltam.
- Két magas, kapucnis, napszemüveges alak akar veled beszélni. Igazság szerint nem tudom miért is én szólok neked, de mindegy is, a lényeg hogy az épület előtt várnak egy padon.
Majdnem bennem ragadt a levegő.
- Micsoda? Kik?!
- Azt nem tudom, de szerintem fontos lehet.
Miután egy "Rendben" elhagyta a számat, lassan fölkeltem, és még lassabban haladtam le a lépcsőn. Féltem. Nagyon féltem. Azt hittem hogy a lábaim kicsúsznak alólam, de szerencsére még elég erőm volt. A szívem a torkomban dobogott. A kaput alig bírtam kinyitni, a kezeim remegtek, alig akartak engedelmeskedni nekem, végül mégis sikerült. Hiába volt odakint fény, én mégis homályosan láttam pár pillanatig. Aztán minden kitisztult. Ott ültek, pont velem szemben, kapucniban, szemüveggel. Rögtön megállt bennem az ütő, ahogy a felismerés eljutott a tudatomig. Nem láttam a szemüket, de éreztem hogy egyenesen az én szemembe néznek. A lábaim gyökeret eresztettek, és egészen addig álltam ott, ameddig az egyikőjük nem biccentett a fejével, és nem ütögette meg a közöttük lévő helyet, jelezve ezzeé, hogy üljek oda. Nyilván Bill volt az, mert a körmei feketék voltak. Mindkettőjük arcán egy mosoly suhant át. Olyan lassan mentem oda, amilyen lassan csak tudtam. Közéjük kellett leülnöm, Bill ezt mutatta. "Édes jó Istenem, mi lesz most?" Leültem.
- Na végre! - mosolygott rám Bill, miközben levette magáról a szemüveget.
- Ideje volt már beszélnünk... - Tom is követte a példáját, és a szemüveg már rajta sem volt fent.


folytatása következik.


Bloghus Kommentek *-*

Ayumi26 · 2010.10.09. 19:20:13

Juuuuuuuj, ez de jó volt! *.* Tudtam én, hogy valahogy még kapcsolatba fog kerülni a csajszi Billékkel. :P Olyan gonosz vagy, hogy itt abbahagytad. :P Már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. :D

Renee 69 2010.10.09. 21:23:56

Juj micsoda rész!!! ^.^ Isteni lett, nagyon várom a kövi részt. :D és utána már kapunk vmi perverz TWC-s cuccot is ugye? XD :D

Th Angel 2010.10.09. 22:05:07

Jaj istenem ez de jó! Meg izgalmas. Meg tök jó!

Neserly Molly · 2010.10.10. 14:41:33

örülök hogy tetszik :D köszönöm szépen ^^:))

Eva Kaulitz 2010.10.10. 21:33:26

Juujj ez nagyon izgi.
Igazán kíváncsi vagyok mi lesz ebből.
Gratulálok csúcs szuper lett!

Billfan 2010.10.11. 16:22:53

nagyon tetszik a történet!!!!! csak így tovább!!!:D várom a folytatást :) <3

xxslashxx 2010.10.13. 10:53:32

Nagyon klassz!!!Én is várom a folytatást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése