2011. augusztus 4., csütörtök

Paparazzi (3. rész)



Paparazzi (3. rész)
(2010.08.05.)




Feszülten figyeltem rá.
- Szóval... tudod... egy hete teljesedett ki a tragédia. Körül-belül egy éve... beleszerettem Tomba... az ikertestvérembe... nehéz ezt így kimondani, de így van... Ne tudd meg, mennyit szenvedtem már ezért! Rengeteget. Én nem akartam őt soha ilyen módon szeretni, még is szeretem. Hiába az önmarcangolás, és a depi is hiába, hiába az a sok álmatlan éjszaka is. Minden hiába. Reménytelenül szerelmes voltam. rengeteget vitáztam magammal már, tudtam mindig hogy ez nem normális. Mert nem normális az, hogy akárhányszor meglátom remegni kezd a gyomrom, és pokolian zavarba jövök akárhányszor ha véletlenül találkozik a tekintetünk. Nem láttam kiutat. Majdnem egy hónapja azonban kiűztem magamból ezt. Legalábbis bebeszéltem magamnak. Megpróbáltam nem rá gondolni, többnyire sikeresen. Úgy éreztem van esélyem a gyógyulásra. Ha megláttam őt, már nem jöttem zavarba. Persze a lelkem mélyén még mindig szerettem, de már láttam esélyt. Tényleg kezdtem rendbe jönni. De aztán... egy pénteki estén történt valami. Otthon üldögéltem, éppen ujjongtam magamban hogy végre, sikerült, de aztán haza jött Tom. Köszöntünk egymásnak meg minden; kicsit furcsának látszott. Odalépett elém, én pedig rögtön fölpattantam. Egy szintbe került a tekintetünk, én a falakig hátráltam, ő követett. Nagyon közel hajolt hozzám, aztán suttogni kezdett. "Tudom mit érzel... már rég tudom..." én erre a mondatára teljesen elvörösödtem. A régi érzések visszatértek, csak még durvábban készítettek ki. Aztán mikor folytatta, még jobban kikészültem. "Én is szeretlek." - mondta, és mélyen a szemembe nézett. Pár másodperc múlva hevesen megcsókolt. Eddig a pontig tartott csupán a zavarodottságom, mert ekkor felváltotta a földöntúli boldogság, és visszacsókoltam, még nagyobb hévvel mint ő. A kezeink hol egymás hajában, hol egymás ruhája alatt matattak. Hihetetlenül jó érzés volt, végre úgy érezhettem a bőrét mint még soha, most egész más indíttatásból értem hozzá mint eddig. Az események maguktól követték egymást... Inkább nem is részletezek tovább... hihetetlen volt... még... még mindig érzem magamban az ő... hagyjuk.... De eszméletlen volt. Nem fájt semmi, mert hát tudod én a fiúkhoz vonzódok, ezt is elmondom, szóval volt már tapasztalatom... Nem éreztem szégyent, persze tudtam hogy nem helyes amit teszünk, de a szerelem feledtetett velem minden rossz gondolatot. Úgy éreztem végre boldog vagyok. Ott feküdtünk az ágyban egymás mellett, én pedig teljesen hozzábújtam. Nem akartam őt elengedni soha. Azt hittem innentől kezdve a mennyben fogok élni, de ez mégsem így történt. Minden pokollá változott körülöttem. Ugyanis Tom... tudod mindent másképp állított be. Lehet hogy megijedt a következményektől. Azt mondta hogy teljesen részeg volt, és én ezt kihasználtam. Georgnak és Gustavnak is elmesélte, mindenki megutált engem. Ő is utálatosan viselkedik. Sosem szól hozzám azóta. Hihetetlen. Hogy én őt kihasználjam? Hogy részeg volt?! De hisz' ez nem igaz! vagy ha igaz is, én nem tudtam hogy nincs tudatánál. Nekem nagyon is úgy tűnt hogy tisztában van vele mi történik. Ő kezdett ki velem! De én ezt hiába mondom, anyám és Gordon undorodik tőlem, és Georgék is. Rám sem néznek azóta. Elvesztettem a családomat, elvesztettem a barátaimat, és a testvéremet is... Ne tudd meg milyen érzés... ne tudd meg milyen, hogy még... még mindig szeretem őt... - itt a sírás félbe szakította - és hát... ennyi... - kikapcsolta diktafont, és a kezembe adta. Könnyes szemekkel és tátott szájjal néztem rá.
- Úr Isten... - az engem ért sokktól csak ennyit tudtam kinyögni. Iszonyatosan sajnáltam őt, Tomot pedig mélységesen megvetettem.
Nem tudom mennyi ideig tartott ez a kis beszámolója, de a rendezvény már igencsak a vége felé járhatott. Egy-két percig ültünk csendben, nem is próbáltam megvigasztalni; tudtam hogy nekem erre nincs esélyem.
- Úgyhogy... - szólalt meg rekedtesen - ezt nyugodtan jelentesd meg.  - rám mosolygott, és rátette a kezét arra a kezemre, amiben a diktafon volt - már úgyis minden mindegy - felállt a padról - most mennem kell.
- De... a díjkiosztónak mindjárt vége, és a bandád is bent van még!
- Úgysem nyerünk... A banda meg már nem érdekel - elindult - Sok sikert az újságcikkhez! - mondta még, majd eltűnt az éjszakában.
Én pedig ott maradtam a padon, és a diktafonomat szorongattam. Ez az egész kis történet most nagy sokként ért. Nem tudtam volna elképzelni Tomról, hogy ilyet csináljon. Kb. 15 percig maradtam még ott, utána felálltam, és haza indultam. "Legalább nem üres kézzel megyek az irodába" - gondoltam. Reméltem hogy elégedettek lesznek velem, ugyanis ilyen vallomást nem kap minden nap az ember. Én ezt tudtam, mégis nagyon rossz közérzetem volt. Valljuk be, életem nagy beszélgetését Bill Kaulitz-al nem így képzeltem el. "Te jó ég, még autogramot sem kértem tőle! Mekkora hülye vagyok!" - gondoltam, de ekkor már mindegy volt. Olyan furcsa volt az egész, mert egyáltalán nem éreztem úgy hogy egy hírességgel beszélek. Úgy éreztem mintha ő is csak egy elveszett valaki volna, aki segítségre szorul, de nem én vagyok az, aki segíthet neki. És ettől fájt a szívem. Túl kellett ezen lépnem. "Előttem a hétvége, lazítanom kell addig. Majd hétfőn újra előveszem a témát, kedden megszerkesztjük a cikket. Ez az én részem."
Ahogy beértem a házamba, rögtön célba vettem a fürdőt. Hamar letusoltam, és aztán célba vettem az ágyamat. Szinte azonnal elaludtam.


folytatása következik

Bloghus Kommentek *-* 




Ayumi26 · 2010.08.05. 16:43:22

Jóságosatyaúristen!!! Nagyon tetszik. *.* És légyszi folytasd gyorsan, mert most nagyon sajnálom Billt, Tomot pedig nem szeretem, és nem szeretem nem szertni Tomot, úgyhogy...SIESS! *.*

dr.szoszi1994 2010.08.05. 17:40:28

Egyet értek Ayumi-al! Nagyon jó! És én is alig várom a köv részt!

Neserly Molly · 2010.08.05. 21:11:47

köszike, folyamatban van :D És Ayumi, Tom már csak ilyen gonosz ^^ :P

Dinn 2010.08.05. 21:57:28

Oh, szegény Bill! :( Kiváncsi vagyok nagyon a folytatásra, úgyhogy siess vele :)

Dinn 2010.08.05. 22:01:28

Oh, szegény Bill! :( Nagyon tetszik a rész és kiváncsian várom a kövit...siess vele ;)

Dinn 2010.08.05. 22:06:40

hopsz, hát ez kétszer ment, na nem baj, kétszer dícsértelek ;)

Witor 2010.09.02. 12:21:04

Kezd alakulni a story... nem rossz! Ugyan van benne pici szóismétlés, meg egy-két fura szóhasználat, de összességében nagyon jó! Csak így tovább!

1 megjegyzés:

  1. Jaj ne már :( nem lehet ilyen gonosz az újságíró csajszi, hogy tényleg megteszi...ugye?

    VálaszTörlés