2015. szeptember 20., vasárnap

Kyra Eleonor: Árnyjáték - Egy rémálom receptje (Első felvonás)

Sziasztok! A fordításokkal kapcsolatban még mindig nem hoztam semmi konkrét infót, viszont Kyra Eleonor belefogott egy új történetbe, és engem ért a megtiszteltetést, hogy publikálhassam (ráadásul pont a blog századik bejegyzéseként)! ^_^ Nekem eddig nagyon tetszik; biztos vagyok benne, hogy nektek is fog! Ja, és természetesen egy twc-s sztoriról van szó ;)

Jó olvasást! :)



Árnyjáték

Első felvonás: Egy rémálom receptje

Félhomályos helyiség betonpadlóján ücsörgök, hátamat a göröngyös, porladó falnak vetve, és egykedvűen figyelem a tőlem mintegy másfél karnyújtásnyira lengedező vásznat, mely olyan, mintha egy rendetlen szellem elhagyott lepedője lenne.
A plafonról lelógatott, piszkosfehér drapéria lustán kavarog a vastag porréteggel fedett föld felett, noha a teremben nem moccan a levegő. Láthatatlan lámpák vetnek rá hideg fényt, különös árnyakat varázsolnak a hullámzó anyag redőibe. Lidércek, pókok, százkarú, csápos lények nonfiguratívjai bújnak elő, majd fogynak semmivé a felszínén. Valahol a távolban zene szól, tompa, mintha falon szűrődne át. Ritmusa monoton, a dallama feszült és csapongó, kényelmetlen szorongást ébreszt az emberben.
Fészkelődök egy picit és egyre türelmetlenebbül bámulom tovább a kísérteties kisugárzású vásznat. Agyam tudatosabb fele menekülésre késztet. Az intuitív maradásra bír.
A szellemlepedő hirtelen hangos csattanással feszül ki előttem, árnyékfigurái semmivé lesznek a közepét világító reflektorok fényében. A zeneszó hangosodik, a thrilleres dallamok mellé ideges hegedűszólam kapcsolódik be. A drapéria felszínén lévő fénykörbe nyúlánk artista árnyéka lép. Pár pillanatig szöszmötöl, aztán nekikezd az előadásnak. Pukedlizik, szaltózik, cigánykereket hány, pörög, mint egy búgócsiga, a levegőbe pattan, majd a lespárgázik, végiggurul párszor a talajon, újra felpattan, szalagot varázsol elő ruhája ujjából, és azzal táncolgat tovább. Mozdulatai épp olyan vibrálóak, és feszültek, mint a zene, amire ugrabugrál. Gyorsan fogy belőle a szusz, láblendítései hamar darabossá válnak, tigrisbukfencei erőtlenednek. Ám a zene kérlelhetetlenül pereg tovább, a hegedű őrülten hajlítgat, kellemetlenül magas hangjai az idegeimet csavargatják. Az árnyartista eldobja a szalagot, pihegve, reszkető kézzel időt kér. Noha nem kapja meg, már így sem folytatja tovább a műsort. Beint a láthatatlan zenészeknek, pukedlizik egy utolsót, majd többtucat, férfifej nagyságú pillangóvá robban szét. A méretes rovarok közül néhány megszökik a vászon széle mentén, a maradék tesz egy pár kört a reflektorfényben, majd lustán leereszkedik a talajra, és karcsú nőalakká olvad össze.
A pillangólány nem hazudtol rá önmagára, úgy bontogatja szét végtagjait, akár a lepke a szárnyát. Fittyet hány az őrjöngően feszült zenére, könnyeden hullámoztatja testét, karjait. Saját dallamra táncol, és mikor belefeledkezem légies mozdulatainak csodálásába, én magam is meghallom a harmonikus zongorajátékot. A lány átszellemülten balettozik, annak feszes elemeit néha lazább, modern lépésekkel enyhítve. Ellibben a vászon széléhez, és játékos mozgású selyemfátylat varázsol elő magának. Azzal táncol tovább, immár jóval arabosabb stílusban. Kacérkodik, tekergőzik, pörög-forog és élvezi minden lépését.
Hirtelen éles sikítás szakítja félbe a zongoraszót. Talpra rezzenek ijedtemben, kezem ösztönösen az övem felé tapogatózik, keresem a fegyvertokot. A pillangólány riadtan kapja a vállára a selyemfátylat, és fejét kapkodva topog a fénykör közepén. Ám hiába forgolódik, a végzete a háta mögül veti rá magát. A hatalmas árnyéktigris bömbölve leteperi, és nyakon ragadja a kapálódzó táncost. A lánynak esélye sincs, a fenevad kardfogai könnyűszerrel a húsába hatolnak, ő pedig több ezer, apró lepkévé robban szét, riadt rajként örvénylik egy darabig a bestia feje körül, majd eloszlik, hátra hagyva a korábbi méretes pillangók egyetlen árva egyedét, aki verdes még egy utolsót a szörnyeteg fogai között.
Elunom az árnyjátékot, és kíváncsian arrébblebbentem a kísértetvásznat, pont abban a pillanatban, mikor a tigris kiejti szájából a halott rovart. A drapéria mögött füst gomolyog, záptojásszag csavarja az orromat. A bizarr műsorért felelős színészeknek híre-hamva, és ez nem is lep meg igazán. Szembefordulok a piszkosfehér anyaggal, szórakozottan húzgálom rajta az ujjaimat, egészen addig, míg valaki másét nem érzem a vállamon. Fejemet oldalt fordítva pillantok a hátam mögé, és megfagy bennem a vér.
A mögöttem álló szörnyjelenés fiatal lány volt egykor, arasznyi hosszú haja talán mahagóni barna, szeme átható kék, vállán és felkarján maori tetoválás kanyargott. Mostanra azonban arcának bal fele szinte teljesen hiányzik, az üres szemgödrében ázott hínár csöpög. A láttatni engedett vicsorgó állkapocs fogai megkoptak-töredeztek, a mementóul megmaradt pár hajtincs formátlanul tapad a kísértet homlokára, halántékára. Vállán és karjain a felhasogatott bőr alól oszlásnak indult hús kéklik elő. Épen maradt jobb szeméből elemi erejű szomorúság és haláltudat árad.
Képtelen vagyok elviselni a pillantását, elborzadva húzom ki magam a csontujjak érintése alól, és elhátrálok a rémkép elől. Tudatos énem végképp kapitulál, és megkongatja a vészharangot az agyamban.
Következésképp felriadok a groteszk álomból, és pihegve bámulom a szobám unalmas fehér plafonját pár pillanatig, ami jelen esetben szurokfekete, hiszen helyi idő szerint hajnali három óra van, odakint, a leredőnyözött ablakokon túl pedig pusztulatosan meleg nyáréjszaka.
Lekecmergek a csatakosra izzadt ágyról, és kábán a konyha felé veszem csoszogós lépteimet. Mindösszes viseletem a bőrömön száradozó veríték, ám momentán nem tud meghatni hiányos öltözékem. Egyetlen lakótársam huzamosabb ideje házon kívül tartózkodik, a kosarában szunyókáló, hőségtől agonizáló banditát nem rendíti meg meztelenségem. Fél szemét résnyire nyitva kísér el álmos pillantásával a konyhaajtóig.
Szélesre tárom a hodálynyi hűtőt, és megszemlélem a sivár kínálatot. A frigó fájó ürességét kihangsúlyozandó púpos tetejű joghurt sétálgat néhány zöldülő sajt körül. Fintorogva kivágom a gombatenyészetet a kukába, és lekapom a polcról a tejes üveget. A belőle áradó savanykás szag lebeszél a kortyolásról. A romlott tej a lefolyóban végzi. A hűtő kiürülten kong. Sebaj, legfeljebb bemászom én magam, mirelitnek. Ezt a meleget még a légkondi is halálhörögve viseli.
Kikapok néhány almát a gyümölcskosárból, belekarikázom őket egy tányérba, mézet csorgatok rájuk, meghintem fahéjjal. Ügyködésemre az eddig passzív bandita is mocorgóssá válik, hatalmasra hízott hátsóját riszálva iparkodik a lábaimhoz, lédús almát kunyerálni. Mikor megkapja, füttyögve elhúz a vizestáljához, és alaposan beáztatja az amúgy is tisztára mosott gyümölcsöt. Ténykedése közben gyönyörtelin kuruttyol, bugyborékolva fütyülget. A konyhakövön tócsákba gyűlik a szétpancsolt víz.
Rosszallóan csóválom a fejem, felötlik az agyamban a házvezetőnő gondolata, az elmúlt hét alatt nem először. Eddig lakótársat tartottam e célból, ám a tisztaság-, rend-, és egészségmániás Adrian lassan két hete elröppent turnézni a társulatával tengeren túlra. Hiánya máris szembeszökő: a hűtőből elapadtak az isteni saláták, a fridzsiben a sovány pulykamelleket leváltották a gyorsfagyasztott pizzák. A lakásban elszaporodtak a futtában elszórt ruhadarabok, porcicák doromboltak a sarkokban, Pfujtakarodj, a hírhedt nyolclábú visszaköltözött az erkélyajtó fölé.
Na, nem mintha nem lenne igényem a takaros enteriőrre, ám nem tölthetem takarítással a szabadidőmet, mivelhogy az nem létezik. Az elmúlt hetekben jóformán csak arra a pár órára evett haza a fene, míg enni-inni adtam a banditának, majd kevésnyi eszméletvesztéssel enyhítettem súlyos alváshiányomon. Így is egyre nőtt a hendikepem az üldözött bűn mögött, hiszen köztudottan az sosem alszik. Jó neki, következésképp ugyanis megkíméltetik az olyan agyrohasztó lidércnyomásoktól, mint az én ma hajnali rémálmom.
Fél fenékkel ücsörgök a bárpulton, kábán kanalazom a képembe az almaszeleteket. A bandita hiába füttyög sóváran a lábfejemen csüngve, a gondolataim házon kívül járnak, valahol a Városi Park környékén, ahol kihalásztuk idén télen a csúnyán holt lányt a Feneketlen-tóból. Rhina azóta is gyakran tesz izzasztó látogatásokat az álmaimban, horrorisztikus külsejével borzolja az idegeimet, és letaglózóan fúrja a lelkiismeretem. Nyomozókollégáim csak legyintenek erre, azt mondják, ez a szakmánkkal jár, majd ha lepottyan a tojáshéj a valagamról, már pillám se rebben többé a szaftosabb hullákra. Tudja a fene! A fősulin is láttam azért ezt-azt. Végigültem azt a boncolást is, amiről a társaim zöldülve menekültek ki, majd óra után kajáltam egy kiadósat a közeli kínainál. Tippem szerint tehát nem a többhetes vízihulla ténye birizgálja a tudatalattimat.
Talán mégiscsak beszélnem kéne Adalával. Nevelőanyám ritka intuitív nőből volt, én és a férje, Dorian gyakran izzattunk le mellette, ha néhanapján rájött a paranormális bolondóra. Nem sokkal azután, hogy örökbe fogadtak, magával hurcolt egy „gyermekgardrób-frissítő körtúrára”, csak hogy a saját szavait idézzem. Kábé két és fél órán keresztül ment köztünk harc az egyik nagyáruház ruhaosztályán, olyan eget rengető kérdéskörök kitárgyalása közepette, minthogy: divatos-e, ha egy nyurga kamasz a méreténél nem háromszor, de tizenháromszor nagyobb pólókat óhajt hordani, vagy hogy mennyit számít egy mikroméretű pipa egy sportcsuka oldalán - kerek harmincöt euró felárat egyébként. Nap végén mindketten kifulladva, igazunkból egy grammot sem engedve, vérig sértetten gubbasztottunk a kocsiban, hátunk mögött a ruhavétel kétes eredményével: egy kókadt szobanövénnyel, némi kerti szerszámmal, és öt kiló virágfölddel (igen, Adala megrögzött spenótmániás), nevelőanyámat pedig, amint kigördültünk a parkolóból, torkon ragadta valami fura szorongás. Mint utólag elmondta, olyan érzése volt, mintha hangyák rohangáltak volna a nyakbőre alatt. Idegesen dobolt a kormányon, szüntelenül a tarkójához kapdosott, csavargatta tűzvösöre festett, fodrász által csigásított tincseit. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve lefordult a főútról az első adandó alkalommal. Én csak értetlenül pislogtam rá, azon agyalva, hogy nesze nekem, a változatosság kedvéért most egy neurotikus mutert kaptam ki, és gondolatban már tettem meg a tétjeimet, hogy újdonsült szüleim vajon mikor patkolnak el mellőlem. Morbid gondolat lehetett volna, ha nem fogyasztottam volna el addigra már két családot: egy vér szerintit és egy átmeneti nevelőt. Tizenöt éves koromra már kezdtem valami groteszk természetességet lelni abban, hogy néha napján morc emberek rontanak be a házba, és legéppisztolyozzák a szeretteimet. Addig megúsztam szerencsésen. A testvéreim már kevésbé.
Ott ültem tehát a hangyás Adala mellett, és kissé zavarba ejtő izgalommal a szívemben tippelgettem a gutaütésének időpontját. Végül azonban csak nem csapta agyon a szél, ellenben az aznap esti hírekből megtudhattuk, hogy délután halálos kimenetelű tömegkarambol volt a főúton. Adala szomorú sóhajjal, ámde mégis megkönnyebbülten simított végig a nyakán, én pedig három napig nem voltam hajlandó szóba állni vele, a parabanyával.
Felszisszenek a térdembe hasító, éles fájdalomtól. A bandita ráunt, hogy levegőnek nézem. Immár a fogaival is belém csimpaszkodva követeli a maradék almáimat. Adriannál bevált ez a taktika. Én kérgesebb szívű vagyok. A farsúlyos figura átrepül a konyhán, és padlót fogva beszánkázik a nappaliba. A kosaráig vezető további utat sértődött kuruttyolással teszi meg.
Döntök: holnap felhívom nevelőanyámat, és elmesélem neki Rhinát. Aztán felfogadok egy házvezetőnőt. És végre kihívom a sintért is a birtokháborító mosómedvére. Ez utóbbi elhatározásról nagyon is tudom, hogy le fogok róla később tenni, amint megszűnik a sajgó fájdalom a térdkalácsomban. Közel négy hónapja már, hogy a bandita felbukkant a szagelszívó csőrendszerében – isten tudja, hogy került oda – akkor még mintegy maroknyi méretűn, éhesen, bájosan. Azóta háromszorosára nőtt, alaposan meghízott, kivált hátul, és cukisága teljes tudatában forgatja fel a lakást mosnivaló után kutatva. Nevet azóta se kapott, nem is hiányzik neki.
Visszakanyarodok az álom további részleteire. Az árnyjátékosok személyazonossága felől kétségem sincs. Az őket fenyegető, tigris képében megtestesülő veszély sem új keletű, maximum a szimbólum mögött megbúvó konkrét arc változott az idők óta. Talán még az sem...
Kissrác korom óta élek abban a tudatban, hogy Devon három főmaffiása a fejemet akarja. Tizenkettő voltam, amikor a családomat kivonták a forgalomból. Az akkor három éves kishúgomról mindössze pár hónapja sejdítem, hogy nem halt bele a leszámolásba, hanem el lett happolva a felfordulás során, és az atyaúristen se tudja, hogy mi történt vele azóta. Én és az ikertestvérem a szüleink régi barátaihoz kerültünk egy vidéki tanyára. Már épp kifelé másztunk a poszttraumás sokkból, mikor három év elteltével ránk találtak, és megint fegyverrel csöngettek be hozzánk. A nevelőinknek kampec volt, az öcsém is megsérült, én pedig a ház melletti folyóba ugrottam az üldözőim elől menekülve. Adaláék pecáztak ki a jeges vízből tizennyolc kilométerrel lejjebb, St. Helene-ben. Az ikertestvérem, Bill eltűnt – csak hogy egy évtized után újra felbukkanjon, immár Bonbonnal kiegészülve. Ez utóbbi fejleménynek a legkevésbé sem örültem.
Berámolom a kiürült tálat a mosogatógépbe. Talán a „megtelt” táblát is ráakaszthatnám a masinára, abban ugyanis egy hét szennyes edénye gyűlt fel szép lassan. Vetek egy futó pillantást a sütő kijelzőjén villogó órára és elfintorodom. Ha most visszafekszem, alhatok még pár órát meló előtt. Ha az az átkozott légkondi is úgy akarja, és nem döglik be megint. Visszatotyogok a hálószobámba. A bandita kosara mellett elhaladtamban dühös füttyögéssel hozzák a tudtomra: örök a harag, minimum holnap reggeliig tartó. Ám alig zuhanok vissza az összeizzadt párnáim közé, felciripel a telefonom. Hiába döntöm el, hogy nagyívben tojok rá, a rutin mozgatja a kezemet.
- Kukucs! – morgok bele a vonalba.
- Szia, cica, alszol még? – búg egy cigifüsttől karcos, meghatározhatatlan nemű hang a fülembe.
Felnyögök, és megsemmisülten ejtem az arcomat a párnára. Ez Bonbon. Billel jobban szeretek csevegni. Ő kevésbé kiszámíthatatlan.
- Nagyon unatkozol? – kérdem vissza némi éllel. Fel sem veszi.
- Idő előtt bealudt a krapekom – ecseteli gúnyos lenézéssel. – Kiperkált három órát, húsz percig játszotta a dugattyút, aztán bevágta a szunyát a kanapémon. Még van hátra szűk egy órája, aztán kibaszom a picsába.
- Megint skizó vagy? – szögezem neki a kérdést, és kényszerítem magam, hogy ne kezdjek el émelyegni a hallottaktól. Bonbonnak kiterjedt kliensköre van, és hiába hívtam fel rá párszol a figyelmét, hogy a melója nélkül is vígan megélhetne nálam, ő ragaszkodik az önállóságához – meg a kuncsaftjaihoz. Engem pedig lassan felzabál a bűntudat, hogy ezt hagyom neki.
- Nem vagyok skizó! Zabos vagyok! Itt ülök, és farkasszemet nézek egy rózsaszín, löttyedt seggel, ami a kanapémon terpeszkedik.
- Kímélj meg a részletektől, most ettem.
- Nem vagy te túl prűd, Tom Tailor? – Imád cikizni a nevemmel. Vér szerinti szüleimtől a Tom, nevelőimtől pedig a Taylor nevet örököltem. A gimiben halálra szekáltak miatta, én azonban már akkor tisztában voltam vele, hogy inkább ez a röhejes vezetéknév, mint az eredeti, ami rövidtávon juttatna a hullaházba.
- Talán – válaszolok neki fásultan, felkönyökölve az ágyamon. - Momentán leginkább fáradt vagyok. Tudod, hajnali négy óra van.
- Oké, vettem, dögölj csak te is, majd megpróbálom a te meztelen feneked vizionálni ennek a hájas förmedvénynek a helyébe. Nehéz lesz.
- Pláne, hogy sráckorunk óta nem láttad meztelenül. De ne csüggedj! Elég perverz dög vagy, menni fog a dolog. És most szevasz, Bonbon!
- Szevasz, seggfej!
Kimerülten bontom a vonalat. Gondolatban feljegyzem a feltelefonálandó személyek listájára egy jó pszichiáter nevét is, kötélidegzetűét. Már így is túl sokáig halogattam. Billt talán rá tudom venni egy vizitre. Bonbont kevésbé.
Nem agyalgatok sokat a dolgon, hamar elkap az ájulásszerű álom. Odakint, a halálhörgő légkondi hatósugarán túl Devon, a gigapolisz kókadozik a hajnali kánikulában.
 
 
szerző: Kyra Eleonor

9 megjegyzés:

  1. Huhh... Hát ez érdekes volt :D Nem hazudtoltad meg magad csajszi. Megint lenyűgöztél :) Először a Bill és a Bonbonos részt nem értettem, de ezek szerint jól sejtettem. Viszont ezt a "maffia kinyír ha megtalál" dolgot nem értem. Nagyon kíváncsivá tettél :D Várom a folytatást! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Há' csak nem lövöm le a pojjént az első fejezetben, komám! :D
      Amúgy köszi, gondoltam, hogy te lelkes leszel. :P

      Törlés
    2. Igen, én ilyen kis lelkes vagyok :D Sok mindenben xD

      Törlés
  2. Ez beszarás má bocsi a kifejezésért..
    Először én se értettem a bonbonos részt de amikor leesett........hát ugghhh
    Naggggyon várom a folytatást

    Stephanie

    VálaszTörlés
  3. JEZUSOM
    JEZUSOM
    BASSZUS
    vagy 10 perce itt gondolkozok,hogy ki a "faszom" ez a Bonbon.
    De azt hiszem leesett. Es nagyon nagyot csattant.
    Hat oszinten szolva nem tudom,mit hozol ki ebbol,de nagyon kivancsi vagyok a sztorira:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyebkent,van blogod?
      Nagyon szivesen szetneznek a tobbi (twc-s) iromanyod kozott is 😊

      Törlés
    2. Nincs blogom, ezért is kértem meg Mollyt, hogy rakja ki itt a sztorit. És twc-s irománynak is ez az első komolyabb. Előtte volt pár drabble, de semmi extra. :P

      Törlés
  4. Izgalmas történetnek ígérkezik, kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle. Hamar hozd a folytatást! :)

    VálaszTörlés